Biseri svijetske književnosti

The Rubaiyat of Omar Khayyam

XVI.
The Worldly Hope men set their Hearts upon
Turns Ashes — or it prospers; and anon,
Like Snow upon the Desert’s dusty Face
Lighting a little Hour or two — is gone.

XVII.
And those who husbanded the Golden Grain,
And those who flung it to the Winds like Rain,
Alike to no such aureate Earth are turn’d
As, buried once, Men want dug up again.

XVIII.
Think, in this batter’d Caravanserai
Whose Doorways are alternate Night and Day,
How Sultan after Sultan with his Pomp
Abode his Hour or two and went his way.


Omar Khajjám – Rubáíját

15.
Kincsért ha sápaszt a zsugori gond,
ha szélbe szórsz kacagva száz vagyont:
a sírban nem leszel sehogy se más,
csak szürke por, penészes, puszta csont.

16.
Meddő a Vágy; és ha mégis kikel,
nem dús kalász, csak magtalan siker;
percnyi remény: mint hó a Szaharán,
lehull, csillog, s nyom nélkül tűnik el.

17.
Rozzant szeráj a Föld, és jajszavát
az éji szél süvölti rajta át;
ki tudja, hány szultán nyitotta ki
és csukta már be korhadt ajtaját!

Robert Burns
JOHN ANDERSON, MY JO

John Anderson, my jo, John,
When we were first acquent,
Your locks were like the raven,
Your bonnie brow was brent;
But now your brow is beld, John,
Your locks are like the snow;
But blessings on your frosty pow,
John Anderson, my jo!

John Anderson, my jo, John,
We clamb the hill thegither;
And monie a canty day, John,
We've had wi' ane anither:
Now we maun totter down, John,
But hand in hand we'll go,
And sleep thegither at the foot,
John Anderson, my jo.


Robert Burns
JOHN ANDERSON

John Anderson, moj dragi,
John, kad te upoznah ja
mlad ti je bio obraz
lijep i crna kosa sva;
sad ćelav si po čelu, John,
ko snijeg ti vlas je, stog
blagoslov neka liku tvom,
John Anderson, da Bog!

John Anderson, moj dragi,
John, na brijeg smo pet'
se znali, i mnogo lijepih dana,
John, jedno smo drugom dali:
Silazeć' jedno drugom,
John, sad ruke ćemo dat,
i na dnu tad, John Anderson,
zajedno poć spat.


Robert Burns
JOHN ANDRESON, SZIVEM, JOHN

John Anderson, szivem, John
kezdetben, valaha
hajad koromsötét volt
s a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
hajad leng deresen,
de áldás ősz fejedre,
John Anderson, szivem.

John Anderson, szivem, John,
együtt vágtunk a hegynek,
volt víg napunk elég, John,
szép emlék két öregnek.
Lefelé ballagunk már
kéz-kézben csöndesen,
s lent együtt pihenünk majd,
John Anderson, szivem.

Quod legerent omnes, quondam dabat Itala tellus,
nunc e Pannonia carmina missa legit.
Magna quidem nobis haec gloria, sed tibi maior,
nobilis ingenio, patria, facta meo.

(Janus Pannonius)


"Nekad je Italija svima davala birano štivo,
A sad im pjesme šalje Panonija ravna.
To velika slava je moja, no još veća je tvoja,
O ti, po mome duhu domovino slavna".


Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!

Estuans interius
ira vehementi
in amaritudine
loquor mee menti:
factus de materia,
cinis elementi
similis sum folio,
de quo ludunt venti.

(Iz kolekcije Carmina Burana)

Goreći iznutra
silovitim gnjevom
u gorčini teškoj
umu svome govorim:
stvoren od materije
i pepela elemenata
ja sam poput lista
kim se vjetri igraju.