Biseri svijetske književnosti

The Rubaiyat of Omar Khayyam

XVI.
The Worldly Hope men set their Hearts upon
Turns Ashes — or it prospers; and anon,
Like Snow upon the Desert’s dusty Face
Lighting a little Hour or two — is gone.

XVII.
And those who husbanded the Golden Grain,
And those who flung it to the Winds like Rain,
Alike to no such aureate Earth are turn’d
As, buried once, Men want dug up again.

XVIII.
Think, in this batter’d Caravanserai
Whose Doorways are alternate Night and Day,
How Sultan after Sultan with his Pomp
Abode his Hour or two and went his way.


Omar Khajjám – Rubáíját

15.
Kincsért ha sápaszt a zsugori gond,
ha szélbe szórsz kacagva száz vagyont:
a sírban nem leszel sehogy se más,
csak szürke por, penészes, puszta csont.

16.
Meddő a Vágy; és ha mégis kikel,
nem dús kalász, csak magtalan siker;
percnyi remény: mint hó a Szaharán,
lehull, csillog, s nyom nélkül tűnik el.

17.
Rozzant szeráj a Föld, és jajszavát
az éji szél süvölti rajta át;
ki tudja, hány szultán nyitotta ki
és csukta már be korhadt ajtaját!